A Barbarossa-hadművelet során a német bombázók elpusztítottak sok kommunikációs központot, haditengerészeti bázisokat, és a szovjet repülőtereket különösen; Rigában és Kronstadtban, a Šiauliaiban.

Kampfgruppe Raus és a Von Seckendorff német harci alegységek a 6. harckocsi hadosztály részét képezték a szovjet inváziót megelőzően. Június 23-án a Von Seckendorff egység harcálláspontot alakított ki a Dubis folyó keleti partján. A német felderítés jelentette, hogy szovjet harckocsi oszlop közeledik az egyik csoport irányába. A 4. hadosztályához tartozó szovjet harckocsik oldaltámadást hajtottak végre, de a háború első napjaira jellemző szétszórtság és káosz miatt totális késésben voltak. Oldaltámadást terveztek, ehelyett szembetalálták magukat a harcálláspontban elhelyezkedő német erőkkel.

Egy zászlóaljnyi KV tank hajtotta végre a harcfeladatot. A mítosszal ellentétben a KV-2 tankok sem voltak elpusztíthatatlanok, megfelelő előkészületekkel nem volt nehéz felvenni velük a harcot. A németeket viszont meglepetésként érte a szovjet tankok előrenyomulása. Az első harcérintkezést követően hamar kiderült, hogy a KV-2 tankok ellen teljesen hatástalanok a németek 37 mm-es AT ágyúi és a cseh gyártmányú Pz35(t) tankok sem képesek átütni a KV-k páncélját. Az egyedüli hatékony eszköznek a 88 mm-es légvédelmi ágyúik bizonyultak. Miután a németeknek ezzel a légvédelmi ágyúkkal sikerült néhány orosz tankot kilőniük, azok visszavonulásra kényszerültek.

Miközben a Von Seckendorff csoport küzdött az orosz nehéz tankokkal, a Raus csoport nem bocsátkozott harcérintkezésbe. Állasait megerősítette, felderítőket küldött, tulajdonképpen csak készülődött. Útnak indult egy sebesültszállító konvoj a közeli városba, hogy a sebesült németeket és az élve elfogott orosz katonákat elszállítsa.

Egy katona ír a szovjet tankokkal való találkozásról: 

A KV-1 KV-2, amelyekkel először találkoztunk itt, ez már tényleg valami! Egységeink tüzet nyitottak mintegy 800 yardról, de hatástalan volt.Hamarosan egymással szemben voltunk 50-100 yardra. Az orosz tankok tovább haladtak, és az összes páncéltörő lövedék egyszerűen lepattant róluk. 

A következő napon, egy KV-2 tank, egy útkereszteződésben állt Raseiniai előtt, úgy gondolták sikerült elvágni a szovjet páncélos egységektől. A 6. páncéloshadosztály egy teljes napon keresztül támadta,különböző páncéltörő fegyverekkel, míg végül elfogyott a lőszer. 

Az útkereszteződésben egy, foglyokat és sebesülteket szállító oszlop hirtelen szembetalálta magát a magányos tankkal.

Amint a tank parancsnoka felfedezte a menetoszlopot azonnal tüzet nyitott. A németek rögvest visszafordultak és elmenekültek a helyszínről. Miközben a németek azt próbálták kitalálni mi a csudát keres ott egy egyedülálló tank az útkereszteződésben, egy lőszert és üzemanyagot szállító konvoj közelítette meg a még mindig mozdulatlanul veszteglő KV-2-t. A német beszámolók szerint 12 teherautót semmisített meg a tank egy helyben állva.

A németek nem értették miért nem mozdul a tank. Talán motorhiba, vagy üzemanyaghiány miatt lehet mozgásképtelen. Vagy a parancsnoka tudta, hogy hamarosan mozgásképtelen lesz a tank és inkább egy olyan helyen áll meg vele, ahol annak a tűzerejét a leghatékonyabban tudja kihasználni? A tank kezelőszemélyzete bizonyára tudtában volt annak, hogy ez lesz számukra az utolsó csata. Csak találgatni lehet mi késztette őket ennek a döntésnek a meghozatalára. 

A németeknek eltartott egy darabig még rádöbbentek, hogy nem egy egész hadosztállyal állnak szemben, hanem csak egyetlen egy tankkal, nincs támogatás, nincs közelgő szovjet ellentámadás. A tank közben még mindig mozdulatlanul állt a tűző napon, el lehet képzelni mekkora hőség uralkodhatott a belsejében. 

A németek parancsot kaptak a tank minél előbbi megsemmisítésére. A városból csak egy út volt kifelé és befelé is. Azok a járművek, melyek megpróbálták a tankot megkerülve kijutni a városból elakadtak a mocsárban. Egyetlen egy megoldás volt csak: a tank megsemmisítése. A németek egy 50 mm AT ágyús lövegekkel ellátott üteget állítottak szembe a KV tankkal.  Annyira biztosak voltak a sikerükben, hogy egy jól belátható helyen foglaltak tüzelőállást az üteggel. A szovjet tanknak a csöve még mindig a Raseinia felé nézett így a parancsnok nem vette észre az egyébként könnyen felderíthető német csapatmozgásokat.

Az első lövés eldördült.  Aztán még hét lövés találta el a tankot. Úgy tűnt mindennek vége. Aztán nem sokkal ezután, a tank tornya fordulni kezdett.  A KV tornya lassan az üteg felé fordult, majd tüzelt. Két ellenséges ágyú azonnal megsemmisült a kezelőkkel együtt, kettő másik pedig működésképtelenné vált. A németeket sokkalta a pusztítás.  Végső elkeseredettségükben kivezényelték a 88 mm-es AA légvédelmi lövegeket, az akkor rendelkezésükre álló egyedüli eszközt, ami képes volt a KV tankok páncéljának átütésére. A tüzérek 2000 m-ről nyitottak tüzet a harckocsira, de aztán egy löveggel közelebb húzódtak a biztos hatás érdekében. Az előzőekben kilőtt teherautók mögötti fedezékből 700 méter távolságból próbálták megsemmisíteni a KV-t, de az készen állt. Azonnal, egy lövéssel megsemmisítette a 88-ast. A németek morálja a lehető legmélyebbre süllyedt. Nem volt lehetőségük lőszerutánpótlásra, a sebesültjeik elszállítására, ráadásul további veszteségeket szenvedtek el, tulajdonképpen feleslegesen. A városban rekedtek.

Az éjszaka folyamán a németek műszaki egységei robbanóanyaggal próbálták megsemmisíteni az orosz tankot. A kivonuló egységek meglepetten észlelték, hogy a tank körül mozgás van. Mint kiderült, a falusiak hoztak étel és italt a tankosoknak. A harckocsi alá helyezett robbanóanyag detonációjára a tank lövésze géppuskával válaszolt. Vagy a robbanóanyag volt kevés vagy a műszakiak voltak bénák, mert a robbantással csak a lánctalpat sikerült megrongálni, a páncél ismételten nem sérült.

Másnap reggel még több 88-ast hoztak a németek a városból és megkezdték a támadást a a könnyű tankjaikkal is. Tudtában voltak, hogy a kis tankok ágyúja hatástalan a KV ellen, de most nem a megsemmisítés volt a cél. A kis tankokkal a KV parancsnokának a figyelmét akarták elterelni, miközben a 88-as lövegek észrevétlenül tudnak majd tüzelőállást foglalni. Az egészen közelre merészkedő Pz35(t) tankra nem lőtt azonnal a KV, a lövész tudta hogy nehéz célpont a mozgásban lévő könnyű harckocsi. A 88-sok tüzet nyitottak. Találat, a torony fordult az üteg felé. Egy újabb találat, a torony megállt, nem forgott tovább. A németek nem hitték el, hogy sikerült kilőni az elpusztíthatatlan orosz szörnyet. Másik négy páncéltörő lövedéket lőttek ki a tank oldalába.

Csak fél óra múlva elteltével merte néhány bátor német katona gyalogosan megközelíteni a KV-t. Kíváncsian figyelték, hogy az 50 mm-es páncéltörő lövedékekből csak néhány ütötte át a páncéltestet. Valamelyikük kopogtatott a páncélon. Sikoltozva ugrottak szanaszét, amikor a tank tornya ismét megmozdult. A legbátrabb a menekülés előtt egy kézigránátot dobott az egyik nyitott búvónyíláson keresztül a tankba, ami a torony tetején lévő búvónyílást is felnyitotta. A németek csak később mertek visszamenni, ahol megtalálták a 6 fős halott kezelőszemélyzetet.

A németeket annyira meghatotta a tank személyzetének hősiessége, hogy nem hagyták ott a tetemeket, hanem tiszteletük jeléül eltemették őket. 1965-ben a városka temetőjébe helyezték végső nyugalomra a KV-2 harckocsi hős kezelőszemélyzetét. Egy sírkő tanúskodik az orosz tankosok helytállásáról, melyen a következő nevek olvashatók: Yershov P.E, Smirnov V.A., egy monogramm: Sh. N. A.; három ismeretlen katona.

Forrás: (http://www.wotinfo.hu/index.php/item/3621-a-raseiniai-csata-ahol-egy-maganyos-kv-2-egy-napig-feltartoztatta-a-nemet-csapatokat-by-creative35, Wikipedia)

"A második világháború első felében a német tengeralattjárók komoly előnyt élveztek az ellenféllel szemben. A német haditengerészet (Kriegsmarine) rendelkezett a brit kereskedelmi flotta által használt kódkönyvekkel, így képesek voltak megfejteni, és elolvasni a szövetséges konvojok üzenetváltásait, míg a szövetségesek számára a német kommunikáció feltörhetetlennek bizonyult."

A német hadsereg által használt kódolókészüléket, az Enigmát 1923-ban Arthur Scherbius német mérnök találta fel, aki sokáig házalt a prototípussal míg végül az a német hadsereg kezébe került. 1939-re a Wehrmacht szinte összes fegyverneme használta, és a komplex kód feltörése nélkül a szövetségeseknek esélyük sem volt a német üzenetek megfejtésére.

A Londonhoz közeli Bletchley Parkban, a királyi haderő titkos kódfejtő telepén több ezer matematikus és kódfejtő foglalkozott a német katonai kódok visszafejtésével. Az Enigma azonban makacsul ellenállt: a német haditengerészet ugyanis a korábbi eszközöket egy új, nyolc tárcsát alkalmazó modellre cserélte, és a plusztárcsák segítségével még bonyolultabb kódokat tudtak létrehozni. 

1941 májusában a briteknek sikerült elfogniuk egy súlyosan megrongálódott U-10 német tengeralattjárót. A brit haditengerészet megszerezte a nagy jelentőségű kódkönyvet, és a haditengerészeti Enigma egy példányát, így a Bletchley Park szakértői munkához láthattak. A matematikusok létrehozták a Touring-bomba néven elhíresült szerkezetet, és ezzel a kezdetleges számítógéppel képesek voltak visszafejteni a német haditengerészeti üzenetváltásokat. 

Eközben a németek sem tétlenkedtek. Ismét továbbfejlesztették az Enigmát, így az addig alkalmazott matematikai módszerek egyik napról a másikra használhatatlanná váltak. Azonban 1942 októberében a szövetségeseknek ismét sikerült elfogniuk egy német tengeralattjárót, így újra megkaparintották a gépet, és a kódkönyvet. A szövetségesek számára döntő eredmény volt az Enigma feltörése: ha nem lettek volna képesek megfejteni az ellenség üzenetváltásait, nem tudták volna megvalósítani a partraszállást sem, így a háború hosszú évekig elhúzódhatott volna. 

(Forrás: www.szalaykonyvek.hu, Az európai front megnyitása)

'A háború három alapkövetelménye: pénz, pénz és pénz. Németország vezetése nem csupán a megszállt területeken fellelhető nemzeti vagyonokat és műkincsekre tette rá a kezét, de a történelem legnagyobb pénzhamisítási művelete is Harmadik Birodalomhoz fűződik."

A második világháború során az RSHA és az SS egy nagyszabású titkos akció során el akarta árasztani Angliát hamis 5, 10, 20 és 50 fontos bankjegyekkel. A pénzhamisító akcióban körülbelül kilencmillió bankjegyeket állítottak elő több mint 130 millió font értékben. Az elkészült bankjegyek elsőrangú hamisítványok voltak, szinte lehetetlen volt megkülönböztetni őket az eredetiektől. 

Alfred Naujocks

A nagy tételben történő fonthamisítás ötletét elsőként Alfred Naujocks vetette fel. Ő otthonosan mozgott a titkos műveletek terén: 1939. augusztus 31-én az SD tagjaként lengyel egyenruhában vezette a támadást a gleiwitzi német rádióadó ellen, amely mint tudjuk a casus bellit szolgáltatta Lengyel ország lerohanásához. Később részt vett Walter Schellenberggel, a német elhárítás későbbi vezetőjével egy titkos akcióban, ahol együtt fogtak el angol hírszerzőket. Két évvel később eltávolították az SD-ből, mert ellentmondott Heydrich egy parancsának. Ezután a keleti frontra vezényelték, így személyesen nem vett részt a pénzhamisítás megszervezésében.

A pénzhamisítás vezetője Bernhard Krüger SS-őrnagy lett, róla kapta a művelet a Bernhard-akció nevet. 1942-ben zsidó származású grafikusokat vezényeltek Buchenwaldból, Mauthausenból, és más koncentrációs táborból a sachsenhauseni különítménybe. A csoport 28 emberrel kezdte meg a munkát, azonban a megfelelő létszám eléréséhez az év tavaszán az auschwitzi táborból fotográfusokat, retusőröket, vegyészeket, nyomdászokat valamint további több száz embert szállítottak át Sachsenhausenba. 

A műhelyben többféle hamisítás folyt párhuzamosan. A jugoszláv néphadsereg által kibocsátott dínárokat is gyártottak, valamint különböző dokumentumok is készültek az SD külföldi akciói számára. Készültek hamis holland keresztlevelek, francia oklevelek, zsoldkönyvek vagy NKVD-s igazolványok, szinte bármilyen dokumentumokat el tudtak készíteni meggyőző minőségben. 

20 dolláros

A különleges részleg legfőbb célja azonban az angol fonthamisítványok előállítása volt. A művelet hatékonyságával kapcsolatban komoly aggályok merültek fel, mivel a legyártott közel kilencmillió bankjegynek mindössze 7,5%-a volt felhasználható, a többi selejtes példány volt. Ezek alapján több mint kilencvenszázalékos hibaaránnyal dolgoztak. Ráadásul a bankjegyek héttizede 20 és 50 fontos, nagy címletű papírpénz volt, melyeket a brit bankok is csak számlatulajdonosoktól fogadtak el, így alkalmazásuknál a lebukás esélye megnőtt. A terv szerint a bankjegyeket angol nagyvárosok felett dobták volna le, remélve hogy a hamis fontokat felhasználó lakosság komoly inflációt gerjesztenek, amely térdre kényszeríti a brit nemzetgazdaságot. Az elképzelést sohasem próbálták ki a gyakorlatban, mert a Luftwaffe ekkor már nem rendelkezett elegendő repülőgéppel. 

A hamis bankjegyeket valójában az SS külföldi hírszerzésének finanszírozására fordították. Az angol bankok már 1943-ban találkoztak az első hamisítványokkal, amikor Marokkóban egy brit bankfiókban próbáltak fizetni velük. Legfőképp a szerencsének köszönhető, hogy kiszúrták a hamis bankókat: a Bank of England által kibocsátott bankjegyeket ugyanis följegyezték az archívumokban tárolt főkönyvekben, és az egyik német eredetű bankjegy sorozatszáma megegyezett egy regisztrált sorozatszámmal. 

Marokkó, 1943

A Harmadik Birodalom bukása után a hamis fontok egy része a földalatti mozgalmak kezébe került, a pénzt felszerelés vásárlására, és bevándorlók Palesztinába csempészésére fordították. Mivel a bankók háború utáni években továbbra is fel-felbukkantak a nemzetközi készpénzforgalomban, a Bank of England az 5 fontnál nagyobb bankjegyeket bevonta, és egészen a 60-as évek elejéig nem is bocsátott ki ilyen címleteket. 

(Forrás: Szalay Könyvek, Hősök és ütközetek)