Partraszállás Szicíliában - Husky-hadművelet

"Észak-Afrika elfoglalása után a szövetségesek Szicília megtámadásáról határoztak. A hadművelet előkészítése során egy megtévesztő manőverrel sikerült meggyengíteniük a sziget védelmét, ami gyors előrenyomulást eredményezett."

operation-husky-map.png

Az 1943 májusában került sor a washingtoni Trident-konferenciára, ahol megállapodtak arról, hogy a földközi-tengeri hajózási útvonalak biztonságának szavatolásához Szicília a kulcs. A sziget semlegesítésével lehetőség nyílt egy olasz-, francia- vagy görögországi invázió végrehajtására is, mivel fokozni lehetett a Németországra nehezedő nyomást.

Az olasz hadsereg helyzete ekkora már kétségbeejtő volt az élőerőben és hadianyagban elszenvedett veszteségek miatt. A háború óta összesen 95 hadosztály állítottak fel, amiből eddigre mindössze 30 védelmezte az anyaországot. Flottájuk körülbelül a felére csökkent, a légierő elavult, gépeikkel nem tudták felvenni a versenyt a szövetséges repülőgépekkel. Mussolini felismerte, hogy az olasz hadsereg ilyen feltételek mellett képtelen lenne ellenállni egy szövetséges inváziónak.

Hitlerhez fordult segítségért, aki Szicíliába rendelte a 15. pácélgránátos és a Hermann Göring páncéloshadosztályt, ahol csatlakoztak a 6. olasz hadsereghez. A tíz rosszul felszerelt, morális mélyponton levő olasz hadosztály azonban elhanyagolható harcértékkel bírt. Súlyos gépesítési problémákkal, és üzemanyaghiánnyal küzdő hadosztályok voltak. 

maxresdefault.jpg

Június 1-jén a Tunézia és Szicília között félúton lévő Pantelleria-sziget bombázásával kezdetét vette a különböző olasz célpontok támadása. A légi csapások olyan eredményesnek bizonyultak, hogy a szigetet védő 12 000 olasz katona a június 11-i partraszállás másnapján letette a fegyvert. Ugyanaznap az amerikai légierő egyik pilótája kényszerleszállást hajtott végre Lamedusa szigetén, ahol a teljes olasz helyőrség azonnal megadta magát neki, mielőtt bárki is megkérdezte volna jövetele okát. A fenti példa ékesen mutatja, hogy az olasz hadsereg katonái nem feltétlenül akarták vérüket hullatni az összeomló birodalom védelmezése végett. 

operation-husky-mortars-support-advance-to-palermo.jpg

A partraszállást 1943. július 9–10-e éjszakáján kezdték meg és augusztus 17-én fejezték be a kitűzött elsődleges célok elérésével, a stratégiai jelentőségű Messina kikötője esett el utoljára. Érdekesség, hogy a műveletekbe a környéket jól ismerő helyi maffia is segítette a szövetséges csapatokat.

Hadászati jelentősége abban rejlett, hogy a háború későbbi szakaszában többek között erről a szigetről indultak légi, szárazföldi és tengeri erők az olaszországi és földközi-tengeri hadszínterek hadmozdulataihoz, Szicília a hadtápútvonalak fontos eleme lett Mussolini hatalmának megdöntéséhez, közvetlen lehetőséget teremtett Olaszország lerohanásához. Ez a hadművelet volt a kezdete a szövetségesek által csak olaszországi hadjáratnak nevezett ütközetsorozatnak, erről azonban egy későbbi bejegyzésben lesz szó.

 

 

 (Forrás: www.szalaykonyvek.hu, Az európai front megnyitása és Wikipedia)