'A háború három alapkövetelménye: pénz, pénz és pénz. Németország vezetése nem csupán a megszállt területeken fellelhető nemzeti vagyonokat és műkincsekre tette rá a kezét, de a történelem legnagyobb pénzhamisítási művelete is Harmadik Birodalomhoz fűződik."

A második világháború során az RSHA és az SS egy nagyszabású titkos akció során el akarta árasztani Angliát hamis 5, 10, 20 és 50 fontos bankjegyekkel. A pénzhamisító akcióban körülbelül kilencmillió bankjegyeket állítottak elő több mint 130 millió font értékben. Az elkészült bankjegyek elsőrangú hamisítványok voltak, szinte lehetetlen volt megkülönböztetni őket az eredetiektől. 

Alfred Naujocks

A nagy tételben történő fonthamisítás ötletét elsőként Alfred Naujocks vetette fel. Ő otthonosan mozgott a titkos műveletek terén: 1939. augusztus 31-én az SD tagjaként lengyel egyenruhában vezette a támadást a gleiwitzi német rádióadó ellen, amely mint tudjuk a casus bellit szolgáltatta Lengyel ország lerohanásához. Később részt vett Walter Schellenberggel, a német elhárítás későbbi vezetőjével egy titkos akcióban, ahol együtt fogtak el angol hírszerzőket. Két évvel később eltávolították az SD-ből, mert ellentmondott Heydrich egy parancsának. Ezután a keleti frontra vezényelték, így személyesen nem vett részt a pénzhamisítás megszervezésében.

A pénzhamisítás vezetője Bernhard Krüger SS-őrnagy lett, róla kapta a művelet a Bernhard-akció nevet. 1942-ben zsidó származású grafikusokat vezényeltek Buchenwaldból, Mauthausenból, és más koncentrációs táborból a sachsenhauseni különítménybe. A csoport 28 emberrel kezdte meg a munkát, azonban a megfelelő létszám eléréséhez az év tavaszán az auschwitzi táborból fotográfusokat, retusőröket, vegyészeket, nyomdászokat valamint további több száz embert szállítottak át Sachsenhausenba. 

A műhelyben többféle hamisítás folyt párhuzamosan. A jugoszláv néphadsereg által kibocsátott dínárokat is gyártottak, valamint különböző dokumentumok is készültek az SD külföldi akciói számára. Készültek hamis holland keresztlevelek, francia oklevelek, zsoldkönyvek vagy NKVD-s igazolványok, szinte bármilyen dokumentumokat el tudtak készíteni meggyőző minőségben. 

20 dolláros

A különleges részleg legfőbb célja azonban az angol fonthamisítványok előállítása volt. A művelet hatékonyságával kapcsolatban komoly aggályok merültek fel, mivel a legyártott közel kilencmillió bankjegynek mindössze 7,5%-a volt felhasználható, a többi selejtes példány volt. Ezek alapján több mint kilencvenszázalékos hibaaránnyal dolgoztak. Ráadásul a bankjegyek héttizede 20 és 50 fontos, nagy címletű papírpénz volt, melyeket a brit bankok is csak számlatulajdonosoktól fogadtak el, így alkalmazásuknál a lebukás esélye megnőtt. A terv szerint a bankjegyeket angol nagyvárosok felett dobták volna le, remélve hogy a hamis fontokat felhasználó lakosság komoly inflációt gerjesztenek, amely térdre kényszeríti a brit nemzetgazdaságot. Az elképzelést sohasem próbálták ki a gyakorlatban, mert a Luftwaffe ekkor már nem rendelkezett elegendő repülőgéppel. 

A hamis bankjegyeket valójában az SS külföldi hírszerzésének finanszírozására fordították. Az angol bankok már 1943-ban találkoztak az első hamisítványokkal, amikor Marokkóban egy brit bankfiókban próbáltak fizetni velük. Legfőképp a szerencsének köszönhető, hogy kiszúrták a hamis bankókat: a Bank of England által kibocsátott bankjegyeket ugyanis följegyezték az archívumokban tárolt főkönyvekben, és az egyik német eredetű bankjegy sorozatszáma megegyezett egy regisztrált sorozatszámmal. 

Marokkó, 1943

A Harmadik Birodalom bukása után a hamis fontok egy része a földalatti mozgalmak kezébe került, a pénzt felszerelés vásárlására, és bevándorlók Palesztinába csempészésére fordították. Mivel a bankók háború utáni években továbbra is fel-felbukkantak a nemzetközi készpénzforgalomban, a Bank of England az 5 fontnál nagyobb bankjegyeket bevonta, és egészen a 60-as évek elejéig nem is bocsátott ki ilyen címleteket. 

(Forrás: Szalay Könyvek, Hősök és ütközetek)